Az igaz virul, mint a pálma

Sonnevend Péterné, Belohorszky Márta temetése

"Az igaz virul, mint a pálma, növekszik, mint a Libanon cédrusa." (Ps 92,13)

Kedves Testvéreim!

A szomorúságtól kimerült szívvel állunk itt Márta nővérünk hamvai előtt. Láttuk, amint a könyörtelen betegség hétről-hétre, napról-napra emésztette föl életerejét, azt az eleven lendületet és vidámságot, amellyel jelen volt családjában és embertársai között. Láttuk szenvedését, láttuk emberfeletti küzdelmét a betegséggel, mely végül leterítette őt. Erre a kegyetlen tragédiára gondolva idézhetjük-e még, hihetjük-e még a zsoltáros szavait: "Az igaz virul, mint a pálma, növekszik, mint a Libanon cédrusa"?

A szörnyű betegségtől ágyba vetve Sonnevend Péterné, Belohorszky Márta ezt a zsoltárverset hallgatta és ismételte sokadszor. Ő a szenvedő, a kínok tengerébe alámerülő, hitt ebben az ígéretben. Kívánta és remélte gyógyulását, a testi gyógyulás azonban nem következett be. Vajon beváltatlan maradt Isten ígérete, szenvedő leányát magára hagyta az Úr? A szívünkből feltörő érzések hitünk alapjaira kérdeznek rá, mert egy ilyen tragédia az alapokat rázza meg.

A 92. zsoltár szerzője életének hittapasztalatát énekelte meg: "Jó az Úristent áldani, nevednek, Fölséges zsoltárt zengeni. Irgalmadat hirdetni reggel, és hűségedet egész éjszaka." A zsoltáros, Istenre hagyatkozó emberként, naponta tapasztalta az Úr irgalmát, jótetteit és áldását. Márta nővérünk is részesedett ebből a tapasztalatból. Rendkívül finom lélekkel, minden iránt érdeklődő értelemmel és jó szívvel áldotta meg az Úr. Egy művelt család tagjaként, a kultúra bűvöletében növekedett fel: szüleivel, testvéreivel rengeteget olvasott, hallgatott zenét, gyakran beszélgettek, vitatkoztak irodalomról és más művészetekről. Édesapja Belohorszky Ferenc gimnáziumi igazgató, Bessenyei kutató, édesanyja Sarolta tanár és írónő, nővére Sarolta operaénekesnő, bátyja Ferenc zeneszerző, öccse Pál irodalomtörténész, esztéta volt. Már mindannyian odaát vannak, elvesztésüket Márta nagy fájdalomként hordozta lelkében. De a családi veszteségek ellenére ez az érzékeny szívű asszony életvidámságot és szeretetet árasztott mindenkire. Családja lelkeként mindenkit figyelemmel kísért, segített gondozott. Minden szellemi érték iránti (latin nyelv, orosz, francia, angol irodalom, kortárs magyar irodalom, pszichológia) szenvedélyes érdeklődéssel fordult. A megszerzett tudást szeretettel ajándékozta gyermekeinek, tanítványainak és barátainak, s eközben életörömöt sugárzott szét. Különös együttérzés élt lelkében a szenvedők, az üldözöttek, a holocaust halálraszánt áldozatai iránt. Olvasmányai és a családból származó emlékek (egy evangélikus lelkész is volt a felmenők között, aki zsidók százait mentette meg a Vészkorszakban) arra indították, hogy lehetőségeihez mérten óvja és védje az életet, az élet minden megnyilvánulást. Ha így visszatekintünk, ha ránézünk Márta nővérünk életére, akkor kifényesednek a zsoltáros szavai: "Az igaz virul, mint a pálma, növekszik, mint a Libanon cédrusa."

Igen, az élet szép volt, gazdag, tündöklő, de nem feledhetjük a véget, a betegséget, a tragédiát. Mintha mindez keresztülhúzná a zsoltár igazságát. Miért történt így, miért érte ez a kegyetlen betegség, miért nem gyógyult meg, miért kellett meghalnia? - kérdezzük, talán naponta. A miért kérdésre nem tudom a választ. Ezen a ponton az igehirdető elhallgat. A csendben, az elhallgatásban talán megteremtetik a láthatatlan és felfoghatatlan.
Jézus Krisztus sem beszél a miértről. Beszéd helyett ő maga osztozik sorsunkban. Jézus keresztjénél asszonyok álltak, asszonyok, akik szerették őt. Átérezték gyötrelmeit, magányáét, halálfélelmét. Hitem szerint Jézus is ott állt Márta ágyánál, a hetekig tartó agónia során, amikor már szeretteivel sem tudott beszélni. "Szomjúhozom", - mondta Jézus a kereszten, de nemcsak vízre, hanem szeretetre, együttérzésre, barátságunkra vágyott. Ismerte azt a szomjúságot, amit a haldokló él át, azt a szomjúságot, aminek nem akar végeszakadni.

Kedves Testvéreim, gyászoló barátaim, Péter, Márta férje, gyermekei: Lőrinc, Balázs, Júlia és mindazok, akik szerettétek őt.

Jézus szenvedése ezzel a szóval fejeződött be: "beteljesedett", azután lehajtotta fejét és kiadta lelkét. Kiadta lelkét, hogy mi kapjuk meg, az áldott Lelket, az Igazság és szeretet Lelkét, amely megerősít és éltet minket. Márta nővérünk élete Jézussal beteljesedett. "Az igaz virul, mint a pálma, növekszik, mint a Libanon cédrusa." Ez az élet, ez a virulás földi szemeink elől rejtve van, mostantól ő egy másik világ kertjében pompázik. A pünkösdi Lélek, a Vigasztaló és Pártfogó teremtse meg bennetek a csendben, a bánat és emlékezet csendjében azt a láthatatlan és el nem múló kertet!

Ámen.